A magyar zsidó építőművészek öröksége
A magyar zsidó építőművészek öröksége
2020. november 11. 15:00
Vannak könyvek, amelyek megérdemelnék, hogy helyet kapjanak a téma iránt érdeklődő emberek könyvespolcán. Ennek a kötetnek a megvalósulásához elképesztő mennyiségű munka kellett, tulajdonképpen egy hatalmas adattárnak is tekinthető. Lapozgatása közben megtörténhet velünk, hogy kedvet kapunk felkerekedni, bebarangolni a várost és az épületeket saját szemünkkel is megismerni.
További cikkeink
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborával. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.
Átadták a megújult KRESZ-parkot a Városligetben
Az ország legnagyobb és legkomplexebb közlekedési tematikájú családi játszóparkja jött létre a Városligetben. A mindennapi közlekedési helyzeteket játékosan bemutató, újonnan nyílt KRESZ-parkban egy miniatűr városrészt is kialakítottak, melyben egy teljes utcakép is megelevenedik közlekedési táblákkal, jelzőlámpákkal, vasúti sorompóval. A városrész két oldalán házsor kapott helyet, ahol berendezett vasútállomás, repülőtér és utasváró is található.
Aki versenyre kelt az Országházzal – 170 éve született Wellisch Alfréd
Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés szédületes gazdasági fejlődést indított el hazánkban, melynek egyik sikerágazata az építőipar lett. A konjunktúra számos építészirodának biztosított munkát, melyek közül talán Wellisch Alfrédé volt a legkeresettebb. A siker természetesen hatalmas vagyont hozott számára, melyet az Országház mellé épített, és azzal már-már versenyre kelő bérpalotájával fejezett ki. Születésének 170. évfordulóján egy kisebb válogatással emlékezünk az egyik legtermékenyebb magyar építészre.