Arany János-szobor
Egy páratlan szobrász és az Arany-kultusz találkozása – Korrajz egy 130 éves híres pesti emlékmű segítségével
2023. január 31. 9:00
Idén lesz 130 éve, hogy felavatták Arany János első köztéri szobrát a Magyar Nemzeti Múzeum főbejárata előtt. Egy most megjelent új könyvben nemcsak az emlékmű teljes története és az alkotó, Stróbl Alajos kalandos életútja tárul elénk, de beleláthatunk, hogyan gondolkodtak és vitáztak a XIX. századi emberek, mit tartottak szépnek és helyesnek, miben voltak mások vagy épp hasonlóak, mint mi. A képanyagban is gazdag kötet egyszerre színes ismertető és izgalmas korrajz.
Építész és festő – 175 éve született Schickedanz Albert, a Hősök tere tervezője
2021. október 14. 9:00
Kevés olyan művész volt Magyarország történelmében, aki két művészeti ágban is jelentőset alkotott. Schickedanz Albert közéjük tartozott, hiszen festőként és építészként is remekműveket hozott létre. Benne az is különleges, hogy munkásságának nagy része egyetlen tér megformálásában, a mai Hősök terében összpontosult, nevéhez kötődik a Millenniumi emlékmű mellett a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum megtervezése is.
A főváros legmeghatározóbb szobrait alkotta a 165 éve született Stróbl Alajos
2021. június 21. 10:00
A 165 éve született Stróbl Alajos fővárosi szobrainak sokaságán szinte szédítő érzés végigtekinteni. Olyan jelentős műveket köszönhetünk neki, mint Szent István budavári lovas szobra, Arany János szobra a Nemzeti Múzeum előtt vagy épp a nemrég felújított budavári Mátyás-kút. De ő volt az is, akit kortársai „epreskerti várúr”-ként emlegettek, hiszen a művészetek otthonává varázsolta a terézvárosi Epreskertet, és még a lebontásra ítélt józsefvárosi kálváriát is odaszállíttatta, megmentve ezzel egy páratlan műemlékünket. Stróbl Alajos legszebb fővárosi alkotásait jártuk végig az évfordulón.
Visszatért Arany János a Nemzeti Múzeum elé
2018. február 1. 13:57
Január utolsó napján megújulva került vissza a Múzeumkertbe az Arany János-szoborcsoport.
További cikkeink
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.
Átadták a megújult KRESZ-parkot a Városligetben
Az ország legnagyobb és legkomplexebb közlekedési tematikájú családi játszóparkja jött létre a Városligetben. A mindennapi közlekedési helyzeteket játékosan bemutató, újonnan nyílt KRESZ-parkban egy miniatűr városrészt is kialakítottak, melyben egy teljes utcakép is megelevenedik közlekedési táblákkal, jelzőlámpákkal, vasúti sorompóval. A városrész két oldalán házsor kapott helyet, ahol berendezett vasútállomás, repülőtér és utasváró is található.
Aki versenyre kelt az Országházzal – 170 éve született Wellisch Alfréd
Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés szédületes gazdasági fejlődést indított el hazánkban, melynek egyik sikerágazata az építőipar lett. A konjunktúra számos építészirodának biztosított munkát, melyek közül talán Wellisch Alfrédé volt a legkeresettebb. A siker természetesen hatalmas vagyont hozott számára, melyet az Országház mellé épített, és azzal már-már versenyre kelő bérpalotájával fejezett ki. Születésének 170. évfordulóján egy kisebb válogatással emlékezünk az egyik legtermékenyebb magyar építészre.