II. József
A VIII. kerület jelképe – Száz évig épült-szépült a józsefvárosi plébániatemplom
2024. március 25. 11:00
A józsefvárosi plébániatemplom Pest egyik leghatalmasabb épülete, hetven méter magas tornyait már messziről megcsodálhatjuk. Azonban nem mindig törtek olyannyira az ég felé, ugyanis felszentelése után még kifejezetten sokat változott az épület, közel száz évvel később nyerte csak el a ma ismert képét. A Nagyhét kezdete alkalmából bemutatjuk ezt a méltóságteljes műemléket, Józsefváros jelképét.
Szórakozóhellyé alakították a templomot és a kolostort – 235 éve nyílt meg a Várszínház
2022. október 16. 9:00
A Budai Vár egyik jellegzetes épülete a Karmelita kolostor, melyet közel négy éve a Miniszterelnökség használ. A névadó szerzetesrend valójában már nagyon régen kivonulni kényszerült a falak közül, egészen pontosan 235 évvel ezelőtt alakították Várszínházzá templomukat. A kíméletlen beavatkozás magát az épületet is nagyban érintette, de javarészt ekkor alakult ki az a képe, amelyet ma is ismerünk.
A magyarok temploma volt – Hetven éve kezdték meg a Mária Magdolna-templom bontását
2020. július 31. 11:00
Ma már csak a Magdolna-torony és a mellette lévő romkert tanúskodik a Várnegyedben arról, hogy a Kapisztrán téren egykor egy fontos templom állt. Története folyamán hosszú ideig a magyarok temploma volt, a török idők alatt órás mecset lett belőle. Tanúja volt I. Ferenc király koronázásának, és hosszú ideig helyőrségi templomként működött. Megmenthető lett volna a háború után, de politikai döntés született az elbontásáról.
Hogyan lett kormányzati negyed a budai Várból?
2020. július 8. 11:00
Budavár ódon épületei zegzugos történelmet őriznek: számos házban működött egykori hivatal vagy minisztérium, például a most újjáépülő Fellner Sándor-féle Szentháromság téri palotában is. De hogyan került a kormányzati funkció a Várba? Előrebocsátjuk: a történet a XX. századnál sokkal régebben kezdődött.
230 évvel ezelőtt tért haza a Szent Korona
2020. február 29. 12:00
Buda elöljárósága elrendelte a középületek és a magánházak díszkivilágítását, fénylő transzparensek felállítását, népünnepély tartását, s mindenki a lehető legbuzgóbban hajtotta végre e rendelkezéseket. Az egész város lázban égett, a polgárok és a nemesek új ruhákat csináltattak maguknak. A város teljes vezetősége díszbe öltözötten sorakozott fel a Bécsi kapunál, 18 mozsárágyúból 70 díszlövést adtak le a Szent Korona hazatértét köszöntve, 1790-ben.
További cikkeink
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.
Átadták a megújult KRESZ-parkot a Városligetben
Az ország legnagyobb és legkomplexebb közlekedési tematikájú családi játszóparkja jött létre a Városligetben. A mindennapi közlekedési helyzeteket játékosan bemutató, újonnan nyílt KRESZ-parkban egy miniatűr városrészt is kialakítottak, melyben egy teljes utcakép is megelevenedik közlekedési táblákkal, jelzőlámpákkal, vasúti sorompóval. A városrész két oldalán házsor kapott helyet, ahol berendezett vasútállomás, repülőtér és utasváró is található.
Aki versenyre kelt az Országházzal – 170 éve született Wellisch Alfréd
Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés szédületes gazdasági fejlődést indított el hazánkban, melynek egyik sikerágazata az építőipar lett. A konjunktúra számos építészirodának biztosított munkát, melyek közül talán Wellisch Alfrédé volt a legkeresettebb. A siker természetesen hatalmas vagyont hozott számára, melyet az Országház mellé épített, és azzal már-már versenyre kelő bérpalotájával fejezett ki. Születésének 170. évfordulóján egy kisebb válogatással emlékezünk az egyik legtermékenyebb magyar építészre.