Reitter Ferenc
Mesterektől élményekig – Új szabadtéri kiállítás a Várkert Bazárban
2024. március 8. 8:30
A Várkert Bazár idén ünnepli újjászületésének tizedik évfordulóját, a jubileum apropóján pedig egy új kiállítást rendeztek, mely a gyönyörű épületegyüttes változatos történetét mutatja be. Nevével ellentétben ugyanis nem mindig volt benne kert, és a bazárnak szánt helyiségeket sem csak boltok használták. A Glorietthez vezető északi rámpán felsétálva feltárul tehát a hely múltja, amelyből mi is adunk egy kis ízelítőt.
Ilyen is lehetett volna Budapest – Elképzelések a városfejlesztésről
2023. május 31. 13:30
Budapest egész máshogy nézett volna ki, ha úgy épültek volna meg a nagy beruházások, ahogy azt 1868 májusában a városfejlesztésben érdekelt szakemberek elképzelték. Nézzük, milyen várost álmodtak meg 155 éve elődeink!
Megépítése óta az ország jelképe volt, de 1914-ben teljesen elbontották a Lánchidat
2020. július 27. 12:00
A Lánchíd felújításánál a napokban szóba került, hogy az 1914-es tervekhez kell visszanyúlni. De miért az 1914-es változat a követendő, amikor a híd 1839–1849 között épült?
Új tulajdonosa van a Lánchíd Palotának, Ybl Miklós épületének
2020. március 25. 12:00
A Lánchíd Palota 1869-ben épült fel, Ybl Miklós tervei szerint, tavaly ünnepelte 150. születésnapját. A hányatott sorsú műemlék épületet megvásárolta a Nemzetközi Beruházási Bank, ez lesz mostantól budapesti székhelye.
A Közmunkatanács születése
2019. október 27. 11:30
Még nem volt egységes Budapest, amikor a kiegyezés utáni első miniszterelnök, Andrássy Gyula javasolta egy olyan szervezet létrehozását, amely a leendő egységes város fejlesztéseit koordinálja, illetve meghatározza. Ez lett a 128 éven keresztül sikerrel működő Közmunkatanács.
Százötven éve dőlt el a Margit híd és a Ferenc József híd helye
2018. május 21. 9:10
Budapest fejlesztése szempontjából 1868. május 17-én történt az egyik legfontosabb esemény. Százötven éve ezen a napon alakult meg ugyanis a fővárosok szépítésére létrehívott bizottmány, amelynek utóda a legendás Fővárosi Közmunkák Tanácsa.
Reitter Ferenc, aki csatornát tervezett a mai Nagykörút helyére
2018. február 27. 9:48
Budapest a fejlődését sok kiemelkedő személynek köszönheti. A hosszú névsorban van egy személy, aki a legtöbbet talán egy olyan tervvel tette, amely nem valósult meg, de a hozzá kapcsolódó előkészítő munkák rendkívül fontos szerepet játszottak a város fejlesztésében. Ez Reitter Ferenc csatornaterve, amelyre a tervező születésének 205. évfordulóján emlékezünk.
Vaporettó helyett Combino – a Nagykörút sztorija
2016. február 4. 15:40
Jubilál idén a Nagykörút, immár százhúsz éve dübörög a főváros egyik legforgalmasabb útvonala. De hogyan alakult volna a története, ha a legmerészebb fejlesztési tervek valóra válnak? És milyen Nagykörútra vágyunk a XXI. században?
További cikkeink
Átadták a megújult KRESZ-parkot a Városligetben
Az ország legnagyobb és legkomplexebb közlekedési tematikájú családi játszóparkja jött létre a Városligetben. A mindennapi közlekedési helyzeteket játékosan bemutató, újonnan nyílt KRESZ-parkban egy miniatűr városrészt is kialakítottak, melyben egy teljes utcakép is megelevenedik közlekedési táblákkal, jelzőlámpákkal, vasúti sorompóval. A városrész két oldalán házsor kapott helyet, ahol berendezett vasútállomás, repülőtér és utasváró is található.
Aki versenyre kelt az Országházzal – 170 éve született Wellisch Alfréd
Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés szédületes gazdasági fejlődést indított el hazánkban, melynek egyik sikerágazata az építőipar lett. A konjunktúra számos építészirodának biztosított munkát, melyek közül talán Wellisch Alfrédé volt a legkeresettebb. A siker természetesen hatalmas vagyont hozott számára, melyet az Országház mellé épített, és azzal már-már versenyre kelő bérpalotájával fejezett ki. Születésének 170. évfordulóján egy kisebb válogatással emlékezünk az egyik legtermékenyebb magyar építészre.
Emléktáblát avattak Mindszenty József tiszteletére a Belvárosban
A Belvárosi-templom rózsakert felőli külső oldalán avatták fel Mindszenty József márvány emléktábláját. A bíboros ezen a helyen mondott beszédet 1948. augusztus 15-én.