Mester utca
Nagykörút: jövőre ígéri a felújítás megkezdését a főváros
2024. február 8. 19:30
Jövőre kezdődik a Nagykörút Nyugati tér és Mester utca közötti szakaszának felújítása, idén pedig indul a tervezés. A beruházás szakaszosan valósul meg, és a jelenlegi elképzelések szerint 2029-ben fejeződhet be.
A Pál utcán túl – Molnár Ferenc nevét viselő iskolák
2024. január 13. 15:00
Molnár Ferenc nevét megunhatatlan klasszikusa, A Pál utcai fiúk tette halhatatlanná, amely oly árnyaltan mutatja be a diákélet minden oldalát. Nem csoda, hogy Budapesten több iskola is őrzi emlékét. Az író születésének évfordulóján bemutatjuk ezeket a helyszíneket, amelyek érthető okokból a híres regényben is megjelenő Ferencvárosban és Józsefvárosban találhatók.
Különleges homlokzat mesteri harmóniával – Egy 110 éves iskola a Mester utcából
2023. október 12. 11:00
A mesterségek utcája volt egykor a Mester utca, hentesek, szikvízgyártók, tésztakészítők műhelyei szegélyezték. Amikor 110 évvel ezelőtt felépült itt a ma közgazdasági technikumnak helyet adó iskolaépület, környezetében már lakóházak álltak. A tervező, Hültl Dezső nem véletlenül volt a korszak egyik legkeresettebb építésze: a különleges, aszimmetrikus főhomlokzat, a változatos tetőforma és a díszítőelemek harmóniája ma is megállásra készteti az arra járót.
Letették a ferencvárosi szakrendelő új épületének alapkövét
2022. december 2. 15:30
Elhelyezték a IX. kerületi, Mester utcai egészségügyi szakrendelő új épületének alapkövét. Az intézmény már meglévő épülete egy 6 szintes, 3000 négyzetméteres szárnnyal bővül. Az épület a legkorszerűbb technikával épül, zöldtetőt kap, fűtését hőszivattyú biztosítja majd. Az új épület a tervek szerint 2024 tavaszán készül el.
Ötemeletes épülettel bővül a ferencvárosi szakrendelő
2021. május 5. 15:00
Megújul a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Központ, egy új, ötemeletes épülettel bővül az intézmény. Az Egészséges Budapest Program keretében a fejlesztésre a kormány összesen 5,6 milliárd forintot biztosít, az erről szóló kormányhatározat a napokban jelent meg.
Bezárt Budapest legrégebbi hentesüzlete
2021. január 7. 14:00
December 31-én bezárt Budapest egyik legrégebbi és legszebb húsárudája, a Mester utca 29. szám alatti hentesbolt.
Ötemeletes épülettel bővül a Mester utcai szakrendelő Ferencvárosban
2020. november 22. 14:00
A IX. kerületi Mester utcai szakrendelő új épületének tervezése elindult, az ötemeletes épületet a tervek szerint 2023-ban adják át. Ferencváros földrajzilag eddig szétszórt egészségügyi szolgáltatása így egy helyen lesz elérhető.
A legrégebbi budapesti húsáruda – Ma is működik Brauch Ferenc egykori ferencvárosi üzlete
2020. január 5. 10:00
Aki manapság a ferencvárosi Mester utcán sétál, tapasztalhatja, hogy bontási munkálatok folynak a 29. számú egyszintes épület körül. Egy most is működő hentesbolt mellett és mögött ódon gyárépület falai tűnnek el, de a vásárlók még zavartalanul vihetik haza a friss hús- és hentesárut, a kiszolgálóhelyiség pedig szinte tökéletesen őrzi a régi századfordulós hangulatot. Vajon kié lehetett ez a bolt, és meddig marad meg az épület?
További cikkeink
Lóvasút Óbudára
Budán csak két lóvasúti vonal volt, az egyik Zugligetbe vezetett, a másik Óbudára. A városban nem is volt szükség többre, hiszen a két vonal 1868-1869-es megnyitásakor Buda viszonylag kis város volt. A budai mini lóvasúti hálózat központja a Lánchíd budai hídfője volt.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitneszpark, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.