Ráday Mihály évtizedeken át járta fényképezőgépével Budapest utcáit, és fáradhatatlanul dokumentálta a város változásait. 2012-ben csaknem nyolcezer színes felvételt adott át a Budapest Gyűjteménynek. A nagyjából 1985 és 2005 közötti időszakot felölelő hagyaték közel ötszáz budapesti helyszínt és témát örökít meg, sok esetben olyan épületeket, utcarészleteket és városi részleteket is, amelyek mára jelentősen átalakultak vagy teljesen eltűntek.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Ráday Mihály halálának ötödik évfordulójárta időzítette annak a honlapnak az elkészítését, amely bemutatja ezt a fotóhagyatékot. A legendás városvédő, televíziós személyiség és művészettörténész, akinek neve generációk számára forrt össze Budapest épített örökségének védelmével, 2021. július 16-án hunyt el. A szomorú évfordulón, 2026. július 16-án vált hozzáférhetővé a FSZEK Budapest Gyűjteménye által elindított, Nem fekete-fehér című új online tematikus oldal.

A New York-palota 1998-ban (Fotó: raday.fszek.hu)

Az új weboldalon most először vált böngészhetővé a hagyaték teljes eredeti jegyzéke, amely kutatók, helytörténészek és minden Budapest iránt érdeklődő számára értékes forrás. Emellett a látogatók huszonöt kiemelt helyszínt is megismerhetnek Ráday Mihály fényképein és a hozzájuk kapcsolódó történeteken keresztül. A válogatásban többek között a New York-palota, a Hungária fürdő, a Gresham-palota, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga és a Városliget is szerepel.

A Rumbach Sebestyén utca zsinagóga 1987-ben (Fotó: raday.fszek.hu)

A gyűjtemény különlegessége, hogy a fényképek nem művészi albumként, hanem egy városvédő munkanaplójaként tárulnak elénk. Ráday Mihály sokszor életveszélyes állapotú épületekbe is bement, rossz időben, nehéz körülmények között fényképezett. Nem a technikai tökéletesség érdekelte, hanem az, hogy megőrizze mindazt, ami hamarosan eltűnhet. A könyvtár ezért tudatos döntéssel utólagos technikai korrekció nélkül tette közzé a felvételeket: pontosan úgy, ahogyan ő egykor elkészítette őket.

A Hungária fürdő 1995-ben (Fotó: raday.fszek.hu)

A könyvtár tájékoztatatása szerint Ráday Mihály számára a fényképezés mindig több volt egyszerű dokumentációnál. Képeivel felhívta a figyelmet épített örökségünk értékeire, közösséget épített, és cselekvésre ösztönzött. Ez a szemlélet hatja át a Nem fekete-fehér elnevezésű tematikus oldalt is.

A Brammer méteráru üzlet a V., Petőfi Sándor utca 20. szám alatt (Fotó: raday.fszek.hu)

Mint a közleményben írták, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár számára Ráday Mihály öröksége nem csupán megőrzendő emlék, hanem továbbgondolható szakmai feladat is. Ennek jegyében valósult meg 2025-2026-ban a Ráday Mihály Emlékprojekt, amelyben 34 önkéntes kutatta a Király utca kiskörút és nagykörút közötti szakaszának történetét. A résztvevők fényképek, interjúk, levéltári dokumentumok és digitális források felhasználásával negyven épület múltját dolgozták fel, létrehozva egy szabadon kutatható várostörténeti adatbázist.

Ráday Mihály 1983-ban (raday.fszek.hu)

A Nem fekete-fehér tematikus oldal elérhető a https://raday.fszek.hu/ linken.

Forrás: MTI, FSZEK

Nyitókép: A Barabás-villa 2002-ben (Fotó: raday.fszek.hu)