léghajó

5ce5ad94-f4d1-4de8-a16f-6d75865e4395.jpg Léghajóval az Ezredéves Kiállítás fölé Egy ötletes vállalkozó miatt több mint 7000 embernek adatott meg, hogy az 1896-os Budapestet madártávlatból szemlélhesse meg. A léghajó legtöbbször csak fel- és leszállt, hiszen kötéllel volt a földhöz rögzítve, de ez a légi utazás a 130 évvel ezelőtti Ezredéves Országos Kiállítás alatt érdekes attrakciónak számított.
Léghajó Pest egén 1846-ban Léghajós kísérletnek lehettek szemtanúi a pest-budai lakosok 180 évvel ezelőtt, 1846 tavaszán. Egy német léghajós emelkedett a magasba, és ezt a csodát a közel állók jó pénzért, a messzebbről bámulók ingyen láthatták. A repülés ekkor még csak látványosság volt, de megerősítette a hitet a technikai haladásban.
Égi bálna Budapesten – Óriási szenzáció volt a Graf Zeppelin 1931-es látogatása A repülés és a repülőgép az 1930-as évek elején már nem számított csodának Budapesten, hiszen napi szinten közlekedtek gépek mindenfelé. Kilencven évvel ezelőtt mégis csodát láttak azok, akik felnéztek az égre, vagy kimentek Csepelre: 1931. március 29-én megérkezett Magyarországra a világ egyik leghatalmasabb repülő szerkezete, a Graf Zeppelin léghajó.

További cikkeink