Valójában igencsak döbbenetes, hogy az ember előbb repült, mint hogy vonaton utazott vagy gőzhajóra szállt volna, nem is beszélve a villamosról, a trolibuszról vagy az autóról. Persze nem repülőgéppel történtek az első repülések, hanem léghajóval, illetve léggömbbel. A léghajózás a XIX. században már nemcsak fura kísérlet volt, hanem egyre többen keresték annak gyakorlati felhasználási módját. A magyar közönség előtt is történtek érdekes repülési próbák, az egyik például 1846 márciusában, amikor egy német léghajós több repülést is végrehajtott Pestről.
Léghajó alatt valójában két szerkezetet is érthetünk, a XIX. században – egészen a század utolsó éveiig –, ez a gázzal vagy meleg levegővel töltött ballonos repülést jelentette. A ballon vagy egy kötéllel végig egy ponthoz volt rögzítve, azaz fel és le tudott szállni, míg oldalirányba, jelentős távolságot megtenni értelemszerűen nem. A másik esetben a léghajóval felszálltak, és a légáramlatokra bízták, hova sodorja őket a szél.
Az irányított léghajóra még várni kellett, az első ilyen szerkezet 1898-ban szállt fel, és annak megalkotója, Schwarz Dávid 1846-ban nem is élt még, hisz csak 1850-ben született meg Keszthelyen.
A reformkorban tehát csak mai értelemben vett léggömbbel lehetett repülni. Pestre 1846-ban érkezett meg egy Lehmann nevű úriember, aki léghajós bemutatókat szervezett. Nem ez volt az első hazai léghajós repülés, arra már 1784-ben sor került, igaz az a gömb csak egy mai lufi méretével vetekedett, utast így nem szállított. Annak ellenére, hogy Pesten már 1811-ben voltak emberes bemutatók, de a léghajó nem voltak mindennapos látvány a hazai égen. A bemutató előtt, 1846. március 14-én az Életképek című lap ezt írta:
„Holnap a’ kiváncsi fővárosiak ritka mulatságban fognak részesülni. A’ városligetben t. i. Lehmann léghajós mindenek láttára föl fog emelkedni ’s ez már csak azért is érdekes leend, mert a’ közönség tulajdon szemével fogja látni az eszközt (t. i. a’léghajót), mellynek segítségével valaki fölemelkedik.”
Azonban a csoda másnap nem következett be, ugyanis napokig nem volt alkalmas az időjárás. A nagy mutatványra március 17-én, kedden került sor. Erre a napra tömegek zarándokoltak ki Rákosra, a Király utcában alig lehetett mozdulni, annyian próbáltak kijutni a felszállás helyére, és a rákosi mezőn is annyi ember volt, hogy a Pesti Hírlap tudósítója szerint utoljára csak az egykor itt tartott országgyűlések esetén lehetett itt ekkora tömeg. Persze más helyekről is próbálták sokan megfigyelni a ritkán látható utazást. Az idézett lap 1846. március 19-én így fogalmazott a nagy érdeklődésről:
„Délutáni 4 óra tájban megtelék Budapesten minden házhéj, torony és Budának ősi várfala, kik mind kíváncsian tekintgetenek a’ kiindulás’ helyére, a’ távol rákosi rónára.”
A repülésre tehát 1846. március 17-én került sor, délután 5 órakor. A léghajós egy magyar zászlót lengetve emelkedett fel, igaz, azt elejtette, ezért újra le kellett szállnia, majd utána ismét a magasba emelkednie. Az utazásról igen sajátos stílusban így számolt be a Budapesti Híradó 1846. március 22-én:
„Feltűnő volt még, hogy minél magasbra jutott a léghajó, annál inkább elhagyá az egyenes vonalt. Egyébiránt alig egy óra múlva már szép csöndesen leült Fóton a léghajós és szekéren viszszakoczogott Pestre, eltenni az ezüst húszasok egy pár ezerét, mellyek ez alkalommal a magyarok zsebeiből kivándorlanak, mert furcsa az, hogy a magyar csak pénzét, a német ellenben csak embereit szereti kivándoroltatni. És ugyan mi hasznuk volt a léghajó bámulásából ezen ezereknek? Alkalmasint semmi, mert nem tanulhatták meg belőle az emelkedés titkát.”
Az a fenti sorokból tehát kiderült, hogy a látványosságért pénzt kért a német úriember, és az akkori repülésével Fótig jutott. Ott a helyiek eléggé megijedtek a fura szerkezettől, alig akartak segíteni neki a leszállásban. Végül Lehmann szerencsésen földet ért, és este 9-re ismét Pesten volt. Március 25-én még egy utat tett, ekkor nagyobb volt a szélcsend, sokkal magasabbra tudott felemelkedni, igaz ekkor már sokkal kevesebb fizető és több ingyen néző előtt. (A starthelyen egy területet választottak le sorompókkal, ezen belül kellet fizetni.)
A léghajó 4000 lábra, azaz 125 méterre emelkedett fel, és szintén Fótnál szállt le. Ez volt egyébként Lehmann 31. légi utazása. Budapestről Bécsbe utazott tovább, és májusban már a birodalmi főváros lakosságát ejtette ámulatba a repüléseivel.
Nyitókép: Egy léghajó a Városligetben, de 1896-ban, ami egy kötött léghajó volt (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
