Ötven éve egy icipici „nyugat” költözött Magyarországra, igaz, magyar viszonylatban ez is óriási volt. Ugyanis 1976. április 3-án megnyílt a Skála áruház Budán, ami alapvető különbséget jelentett a korábbi hazai kereskedelmi gyakorlathoz képest. Az áruház építéséről korábban már írtunk, most azt nézzük meg, miben volt más, mint a többi üzlet.
Milyen újdonságokat hozott a Skála áruház Budapestre? Egyrészt nem állami áruház volt, hanem szövetkezeti. A szocialista gazdaságpolitika kétfajta tulajdont ismert el a gazdasági és kereskedelmi vállalkozások részére – a nagyon visszaszorított kisiparosok szintje felett –, az állami és a szövetkezeti tulajdont. A Skála a Szövetkezetek Országos Szövetsége (SZÖVOSZ) égisze alatt épült fel egy egykori BEAC-sportpálya helyén a XI. kerületben, Lágymányoson.
A helyválasztás nagyon sokáig tartott, hiszen amikor 1972-ben elvi döntést hozott a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága arról, hogy a SZÖVOSZ és az Országos Kisipari Szövetkezet áruházat építhet Budapesten, még nem volt kijelölt helyszín. Felmerült a mai Erzsébet, akkori Engels tér, az akkori Moszkva, ma Szél Kálmán tér és más belvárosi helyszínek, de végül – mivel másutt vagy technikailag nem lehetett volna felépíteni vagy túl drága lett volna – a lágymányosi BEAC sportpályára esett a választás.
A döntéshozók egyfajta kényszermegoldásnak gondolták, de ha belegondolunk, az akkori viszonyok között nagyon jó helyen épült fel, hiszen autóval is jól megközelíthető volt, több tömegközlekedési eszköz is érintette. A Móricz Zsigmond körtérről rövid sétával meg lehetett közelíten, valamint mellette volt a Fehérvári úti piac, amelyet 1977-re teljesen felújítottak, azaz egy szinte páratlan koncentráció jött itt össze, ami a XI. kerületnek egy igazi élő, városi központját hozta létre.
Sok mindenben, így többek között a vásárlókkal való kapcsolatban is teljesen új dolgot hozott a Skála, illetve az akkori újszerű megoldásokat egy áruházban egyesítette. A legtöbb áruház, bolt addig Magyarországon egész más rendszeren működött, még az önkiszolgáló rendszer is teljesen újszerű volt, azaz az, hogy az emberek az üzletekben maguk válogatnak, és nem egy pultnál az előadótól kérik az árut, legyen az ruha, kenyér vagy rádió. Már, ha volt az adott áru, hisz a korszakban a hiánycikk nemhogy létező, hanem általánosan, szinte minden árufélére jellemző volt. Sőt ekkor a nagyon kívánt termékek esetén a „pult alóli” kereskedelem is ismert volt. Egyes keresett termékeket a vásárló csak az eladók lefizetésével tudott megvásárolni.
Ebbe a világba „robbant be” egy hatalmas, 22 000 négyzetméteres, modern, fém burkolatú, kifejezetten áruháznak épült üzlet, ahol 800 dolgozó, 9 osztály, 30 részleg és 101 pénztár várta a vásárlókat.
Az áruház többszintes, akkor modern szerkezetű épületet kapott, benne – az épületekben addig szinte sehol, talán csak a Corvinban használt – mozgólépcsővel, sőt mozgójárdával kapcsolták össze a szinteket. A legalsó szinten lévő élelmiszerbolt közvetlen kapcsolatban állt a hatalmas autóparkolóval, azaz az akkor még itthon szintén újnak számító bevásárlókocsit (alig egy-két évvel korábban jelent meg Magyarországon) ki lehetett tolni az autóhoz, nem kellett a megvásárolt árut szatyrokkal kicipelni.
A felső szinteken ruházati és háztartási eszközök széles választéka volt beszerezhető. Míg a korszakban általános volt, hogy bármely áruházba tért be a vásárló, a választék mindenütt ugyanaz volt, hiszen a szocialista tervgazdaság nem igazán törekedett a széles választék biztosítására, addig a Skála ebben is más volt. A szövetkezeti háttér lehetővé tette, hogy a hagyományos állami üzletektől eltérő kínálatot tudjon biztosítani, hisz egész más beszerzési hálózata volt.
Az első és a második emelet nyitott terei, a szinte teljes önkiszolgálás az akkori bécsi áruházakat idézte, ha az árukészlet azért nem is.
Az egész tehát alapjaiban eltért az addigi hazai kiskereskedelmi gyakorlattól, de ha jól belegondolunk, a maiaktól is. A Skála olyan volt, mint egy mai hipermarket, csak három szinten. Sokkal jobban elkülönültek – külön szinten kaptak helyet – az egyes terméktípusok, de az egész valójában egy áruház volt, amely – hasonlóan a mai hipermarketekhez – az épület egyes részein más szolgáltatásokat – kisgép szerviz, szabó, fodrász – is nyújtott. A Skála tehát nem a mai plázák előfutára volt, hanem a II. világháború előtti nagy elődök, például a Corvin hagyományait követte. A modern bevásárlóközpontok első hazai képviselője inkább a pár hónappal később Óbudán megnyíló Flórián üzletközpont volt.
A Skála óriási siker lett, hiszen 100 nappal a megnyitás után már az 5 milliomodik vásárlót köszönthette.
Nyitókép: A Budai Skála és a Fehérvári úti piac (Fotó: Fortepan/Képszám: 300563)
