Budapesten 1946 tavaszán nem volt túl sok közlekedési kapcsolat Pest és Buda között, hiszen egy évvel korábban, 1945 januárjában minden hidat felrobbantottak a visszavonuló németek. A dunai átkelést 1945 folyamán pontonhidak biztosították. Az egyik legfontosabb ilyen szerkezet a Petőfi pontonhíd volt a Döbrentei tér és a Petőfi tér között, a nevét is e térről kapta.
A hidat azonban a jég a többi szerkezettel együtt 1946. január 11-én elvitte, a kapcsolat Pest és Buda között ismét megszakadt, de csak pár napra, mert átadás előtt állt a magyar hídépítés egyik leghősiesebb és legnagyobb teljesítménye, a Kossuth híd. (E híd nem áll, eleve ideiglenesnek szánták, 1960-ban elbontották.)
A Kossuth híd, bármennyire is valóban az élet hídja volt, a lehetetlen megvalósulása, nem volt elég. Mindenki tudta, hogy az állandó (régi) hidakat gyorsan nem lehet megépíteni. Bár már nagy erőkkel dolgoztak a Ferenc József híd használhatóvá tételén, annak átadását csak 1946 kora őszére várták (végül augusztus 20-ra elkészült). Egy 1946 februári forgalomszámlálás kimutatta, hogy a Kossuth hídon napi 200 000 ember kelt át, és naponta 5800 jármű, amiből 3300 volt a gépjármű.
Szükség volt még a pontonhidakra, ezek közül az egyik a már 1945-ben jól bevált Petőfi pontonhíd volt. A szerkezetnek igencsak nehéz volt kiválasztani a helyét. Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter 1946 februárjában bejelentette, hogy ismét fel fogják állítani a Petőfi pontonhidat, ahová a Kossuth hídról átterelik majd a lovaskocsikat, de természetesen a hídról a többi jármű sem lesz eltiltva.
A hidat végül március közepére helyezték el a folyóban, és ugyan a gyalogosok már március 15-től használhatták, hivatalosan csak 1946. március 18-án nyitották meg ismét. Az Új Szó című lap ezt írta 1946. március 19-én:
„Hétfőn reggel hivatalosan is megnyílt a Petőfi-híd mindenfajta jármű számára. A gyalogosok – mint ismeretes – már március 15-e óta szabadon közlekednek a Petőfi-hídon és szombattól kezdve már az autókat is átengedték. Szombaton délben a híd elkészülte alkalmából a hídmunkások ünnepséget rendeztek, amelyen megjelent Gerő Ernő, a hídépítő miniszter is, akit nagy lelkesedéssel fogadtak a munkások és a hídépítő személyzet. A közlekedésügyi miniszter rövid beszédet mondott a hídpesti hídfőjénél és rámutatott arra, hogy a hídmunkások felé nemcsak azért fordul az egész magyar nép olyan nagy szeretettel, mert a hidak iránti szükségletét érzi legjobban, hanem azért is, mert a hídmunkások az újjáépítés élén haladnak.”
Az új pontonhíd jelentős átalakulást hozott a budapesti közlekedésben, például a Kossuth hídon átkelhettek az autóbuszok, 1946. március 20-tól az 1-es a Deák Ferenc tér és a Móricz Zsigmond körtér, míg az 5-ös a a Blaha-Lujza tér és a Szent János Kórház között közlekedett.
Változott a gyalogosok közlekedési rendje is, felélesztettek egy, az 1930-as évek közepén már megszüntetett gyakorlatot, miszerint a hidakon a gyalogosoknak kötelezően a menetirány szerinti jobb oldalon kellett közlekedniük. (Korábban is ez volt a szabály, még akkor is, amikor az autók a bal oldalon közlekedtek.) Ugyancsak a Petőfi híd megnyitása miatt átrendezték a villamosközlekedést is, a 19-est sűríteni lehetett, a 2-es villamos pedig a Petőfi híd hídfőjéig közlekedett.
A híd még a fürdők forgalmára is hatással volt, növekedett a Rudas és a Szent Gellért forgalma.
A Petőfi híd azonban nem volt teljes értékű híd. Pontonhíd volt, azaz a víz felszínén úszott, ami azt jelentette, hogy a hajóforgalom részére a hidat meg kellett nyitni, ami miatt a forgalom nem volt állandó. Másrészt a hidat éjszakára lezárták, csak este 9-ig volt lehetséges az átkelés rajta.
A kétszer 1 sávos hídon két 30 méteres szakasz volt nyitható, azaz kis és nagy méretű hajózó nyílás volt rajta biztosítható. A Magyar Technika 1946. május 1-i száma így írta le a nyitási folyamatot:
„A hajózó tagok terelő görgőkön vezetett kötélen kézi hajtású csörlők segítségével ereszthetők le és húzhatók ki oldalra közvetlenül a legkülső fix hídrész alá. A nyitás egy 4 m hosszú csapóhídszerű hídszakasz felemelésével kezdődik és összesen 20–25 perc alatt végrehajtható. Ugyanúgy a visszazárás is.”
A híd nem volt annyira ellenálló a környezeti behatásoknak, mint egy állandó átkelő, telente ki kellett szedni a vízből, de a nyári hónapokban is voltak gondok. Például 1946 augusztus 15-én egy orkán olyan sérüléséket okozott a Petőfi hídon, hogy az két hétig használhatatlan lett, míg 1948-ban egy hajó törte szét a hidat. A problémák ellenére a híd egészen 1949-ig a Petőfi tér és a Döbrentei tér között szolgált, ezután, hisz a Lánchíd a belvárosban már 1949. november 20-tól biztosította a kapcsolatot, áthelyezték a Boráros térre.
Nyitókép: A Petőfi pontonhíd (Fotó: Fortepan/Képszám: 238046)
