Mostoha sors jutott az Örs vezérről elnevezett térnek. Sokszor még a nevét is rosszul használjuk: Örs vezér tereként emlegetjük, miközben a hivatalos megnevezése Örs vezér tér. Ez az „identitásválság” mintha az egész történetét végigkísérné. Miközben itt épült fel a pesti oldal első modern bevásárlóközpontja, a Sugár, később pedig a keleti blokk első IKEA áruháza, a terület sohasem vált klasszikus értelemben vett városi térré. Talán hatalmas mérete, talán szétszabdaltsága miatt egyfajta átmeneti zóna, ahol a pályaudvari hangulat, a lakótelepek világa, a plázák forgataga, az utak és sínek kereszteződése nyers, örökös mozgásban lévő elegyet alkot.
A városnak ez a sajátos pontja különös megközelítést kíván: Hamvas Béla gondolatait. Az író-filozófus Az öt Géniusz földje című művében a hely és a tér közötti különbségről elmélkedve nem városépítészeti kérdéseket boncolgatott, mégis olyan szempontot kínál, amely segíthet megérteni az Örs vezér tér természetét.
Mint írja: „A helyet nem szabad összetéveszteni a térrel. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van. A tér, hacsak nem kivételes, minden esetben pontos vonalakkal határolható, területe négyzetmilliméterre kiszámítható, és alakja körzővel és vonalzóval megrajzolható. A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs belőle több, mint ez az egy. (…) A hely barátságos vagy ellenszenves, félelmetes vagy szelíd, nyugodt vagy fenséges, és a nyelvnek alig van jelzője, amit ne lehetne a helyre alkalmazni.”
Hamvas Béla sorait olvasva úgy érezhetjük, hogy a „hely” nála szinte metafizikai minőséget kap. Nem pusztán egy pont a térképen, hanem saját arccal, hangulattal és sorssal rendelkező valóság. Ha az író-filozófus gondolatmenetét követjük, akkor az „Örs” inkább hely, mint tér. Hiszen arca van – még ha nem is mindenkinek rokonszenves; nincs belőle több, és szinte bármilyen jelzővel illethetjük. Ma leginkább az elhanyagolt szó írja le legjobban az állapotokat.
Ha városépítészeti szempontból vizsgáljuk a kérdést, akkor sem kapunk egyértelmű választ arra, hogy mi is az Örs vezér tér. A Szövényi Anna szerkesztésében megjelent Budapesti terek című kötet szerint a tér a város esszenciája; a legszebb, legösszetettebb hely, a közösségi élet színtere. A tér a találkozások lehetősége: egyfajta tisztás a házak, épületek erdejében. Bár az Örs vezér tér – azon belül is az ikonikus Gomba – generációk óta ismert találkozási pont, magáról a területről aligha a „legszebb” jelző jutna elsőként az emberek eszébe. Ha pedig Budapest esszenciáját kellene megmutatni egy idegennek, valószínűleg nem az Örs vezér térre vinnénk el. Még akkor sem, ha ez város egyik legsűrűbb metszete, naponta ezrek fordulnak meg itt: átutazók, környékbeli lakók, vásárlók a plázákból, diákok, hajléktalanok. Térfalak és jól érzékelhető határvonalak nélkül inkább térségről beszélhetünk, mint térről.
Az Örs vezér tér „identitásválságát” az elmúlt évtizedek városfejlesztési elképzelései is jól mutatják. Azok szinte minden esetben a területet meghatározó útkereszteződéshez — a Kerepesi út, a Fehér út és a Nagy Lajos király útja találkozásához — igazodtak, és egységes városi térként próbálták kezelni a valójában nagyon eltérő karakterű részekből összeálló területet. Az egykori külvárosi csomópont köré előbb a HÉV és a metró infrastruktúrája, majd a lakótelepek, később a bevásárlóközpontok és áruházak világa épült fel. Ám ezek inkább egymás mellé rendeződtek, semmint valódi egységet alkottak volna.
Az így létrejött helyet a mindenkori kerületvezetés is újra és újra megpróbálja átformálni, rendezettebbé, zöldebbé vagy éppen modernebbé tenni. Ezek a beavatkozások azonban inkább csak „sebtapaszok”, amelyek mögül hiányzik a hosszú távú gondoskodás és a következetesség. A nagy lendülettel bejelentett kisebb-nagyobb változtatások sok esetben gyorsan gazdátlanná váltak: a kezdeti látványtervek és átadások után elmaradt a valódi fenntartás, így az új elemek idővel maguk is az Örs rendezetlenségének részévé lettek.
Jó példa erre a Sugár Kerepesi úti oldalán kialakított pihenősziget sorsa. Az ottani pavilonok helyén a 2015-2016-os felújítás során virágágyást alakítottak ki, a mellvédfalán ülőhelyekkel. Kikerült a területre néhány pad is virágládákkal, pergolával, valamint dézsák fákkal. Ottjártunkkor az egyik dézsában kiszáradt fa árválkodott, a másik kettőben gaz és szemét. A mellvéd padjai összetörtek, senki sem gondoskodik a pótlásról. A tűző napra kitett pergolás padokra sem ül le senki szívesen, legtöbbször a hajléktalanok heverésznek rajtuk.
„A másik oldalon sem jobb a helyzet, csak ott gondozottabb a terület az IKEA miatt. Ott is mindennapos látvány, hogy a bokrok alatt alszanak” – legyint egy, az Örs vezér tér közelében lévő lakótelepen élő ismerősöm. Szerinte semmilyen felújítás nem hoz igazi áttörést, mert az Élessaroknál lévő hajléktalanszállóról sokan járnak át a térre napközben, és „az Árkád vásárlói miatt is egy kazal kéregető itt él”.
„Ha lebontják a pavilonokat, akkor majd nem itt veszik meg a sört és a »tüskét«, hanem az aluljáróban. Ahol van kereslet, ott a kínálat is gyorsan megjelenik. Arról nem is beszélve, hogy Kerepesről meg a drogosok jönnek be. Sokszor lehet velük találkozni a HÉV-en, meg itt a téren is. Már a lakótelepi parkokba is betelepednek” – foglalja össze tapasztalatait az egykor a hajléktalanellátásban dolgozó szociális munkás.
Miközben beszélgetünk, beugrunk egy kávéra a pavilonsoron lévő sörkertbe. Nincs teltház, néhány asztalnál ülnek csak. Két középkorú házaspár is betér, egy-egy sört kérnek és leülnek beszélgetni. „Szeretnek idejárni az emberek, itt nem nézik ki őket, ha egy sör mellett fél órát ülnek” – mondja a pultos hölgy.
Gyorsan a tér tervezett felújítására terelődik a szó, amelyet idén nyáron kezdene meg a zuglói önkormányzat. „Idejöttek, fontoskodtak, videóztak, de minket nem kérdeztek meg. Június végéig maradunk, azután elbontják az egészet. Lesz helyette műfű, pálmafa meg zsiráf. Mi meg mehetünk a levesbe” – nevet fel keserűen az ötvenes éveiben járó asszony. A pultnál álló törzsvendég komótosan bólint rá. „Majd átmegyünk a Zöld Kancsóba. Vagy sehova. Úgysincs már igazi kocsma. Azt akarják, hogy az ember otthon üljön a négy fal között és bámulja a tévét vagy az internetet” – törli meg a száját, miután jót kortyolt a hideg sörből.
„Tudja, érdekes ez” – folytatja a pultos. „A pavilonok felújításról hallani sem akartak az önkormányzatnál, de a lottózó, a dohánybolt és mellette a pékség maradhat. Majd azoknak is hoznak konténert, mint a rendőrségnek. Az mennyivel jobb?”
A pavilonok nagy része már bezárt, a söröző melletti butik is szinte végkiárusítást tart. Az eladó éppen egy vevő elérhetőségét firkálja fel egy cetlire. „Írok messengeren, ha kapunk még olyan táskát” – ígéri kedvesen mosolyogva.
A gyrosárusnál többen várakoznak; van, aki munkából hazafelé menet itt vesz magának ételt. Érdeklődve nézegetik a kínálatot a vásárlók a cukrászdánál is; egy-egy pite vagy sütemény ára még „belefér”.
„Ezek a vállalkozások biztos nem fognak bemenni a plázákba, nem tudják kitermelni az ottani bérleti díjakat. A körülményekről lehet vitatkozni, de azt is látni kell, hogy az ilyen szolgáltatásoknak is van létjogosultságuk egy olyan forgalmas területen, mint az Örs” – mondja az ismerősöm, aki maga is szokott a büfében vagy a pékségben vásárolni. Azt a bizonyos létjogosultságot jól szemlélteti, hogy a HÉV-megállóban felállított ideiglenes standnál viszonylag hosszú sor kígyózik a szezonális „magyar” gyümölcsökért.
Az egykor szebb napokat látott pecsenyesütőt már elkezdték bontani. Az egymásra hányt deszkák, régi lámpák, szigetelésdarabok között a galambok keresnek élelmet. Miközben fotózom, többen is megkérdezik, hogy mi történik. Elmondom, hogy a tervek szerint néhány hét múlva a teljes bódésort elbontják. Az emberek többsége először megörül a hírnek. Aztán néhány másodperc múlva elbizonytalanodnak, látszik rajtuk, hogy hiányozni fognak az üzletek. Egy középkorú hölgy végül hangosan is kimondja azt, amit többen csak félmondatokban fogalmaznak meg: „Nem szép ez a bódésor, de ha az embernek gyorsan kellett valami, itt egyszerűbb volt megvenni. Nem lehetett volna felújítani őket?” – kérdése inkább költői, mint valódi érdeklődés.
Ismerősömmel benézünk a pavilonsor mögé is. Az egykor modernnek számító épületek mögött az igénytelenség és az elhanyagoltság uralkodik. Senki sem érzi feladatának, hogy összesöpörje a szemetet, az odahordott lomokat vagy letakarítsa a graffitiket.
Ugyanilyen „gazdátlan” a tér ikonikus épülete, a Gomba. Az egykori forgalomirányító központban hosszú ideje már csak a jegy- és bérletpénztárak működtek, öt éve azokat is bezárták. Azóta sem sikerült kitalálni, mi legyen az épület sorsa. Talán majd az enyészet megoldja. Addig is a hálóval bevont teteje kellemes menedéket nyújt a városi verebeknek. Tragikomikus, hogy még a tetején lévő információs táblát sem távolítják el róla, pedig azt már teljesen kiszívta a nap. Annyit még ki lehet silabizálni a feliratból, hogy valamilyen európai uniós támogatással megvalósult fejlesztést hirdetett egykor. Az épület tövében ráérősen üldögélnek az emberek, egy férfi épp keresztrejtvényt fejt.
A térnek a Nagy Lajos király útja felőli oldalán aztán végképp eltűnik minden, ami egy városi térre emlékeztetne. Az emberek busz- és villamosmegállókban várakoznak, sietve kerülgetik egymást, és örülnek, ha nem botlanak meg a töredezett burkolaton. Talán a megállókban egykor voltak padok is, ma már csak sejteni lehet, hogy az ott lévő kőtömbök lehettek azok alapjai.
Kérdés, hogy a nyárra tervezett felújítás után hogyan változik meg Budapest egyik legnagyobb közlekedési csomópontja. Sikerül-e térré formálni, vagy továbbra is megmarad egy olyan helynek, amelynek nincs igazán gazdája.
Nyitókép: Az Örs vezér tér napjainkban (Fotó: Blázsovics Lívia/pestbuda.hu)
