A perzselő napsütésben minden árnyas kert üdítő oázisnak hat, így a Városligeti fasori Ráth György-villa fái alá is szinte menekül az ember. De persze nem állunk meg itt, hiszen az épületben nemcsak klimatizált terek, de egy érdekes időszaki kiállítás is várja a betérőt. A kerítésre rögzített táblák tanúsága szerint a villában a szecessziós művészeté a főszerep és a mostani tárlat is ehhez kapcsolódik: az Iparművészeti Múzeum régóta felújításra szoruló szecessziós épületét mutatja be.
A Ráth György-villa ugyanis az Iparművészeti Műzeumhoz tartozik, a névadó, az egykori tulajdonos az Iparművészeti Múzeum első főigazgatója volt. Ahogyan egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, Ráth György nemcsak az intézmény gyűjteményét gyarapította látványosan, hanem magánemberként is sok műkincset vásárolt, melyeket halála után a villájával együtt az államra hagyott. Az épületbe lépve természetesen az ő szobra fogadja a látogatókat. Az aulából nyíló díszes lépcsőn jutunk fel az emeletre, ahol az „Iparkodjunk! Lechner” című időszaki kiállítás is helyet kapott. Az elnevezés ismerős lehet, ugyanis 2023-ban már rendeztek egy Iparkodjunk! című kiállítást, egy tervezett sorozat első darabjaként. Ennek a folytatása a mostani tárlat.
Mindössze két teremből áll, így a koncepciót is két részre tagolták a kurátorok: az első teremben a múlt és a jelen, a másodikban a jövő jelenik meg. A tárlat ismertetőjében is olvastuk, hogy költségvetés nélkül készült – vagyis egy forintot sem költöttek rá a szervezők –, ami az első teremben látható igazán: a falakról foltokban leesett a vakolat felső rétege, illetve a friss átfestés hiányában a korábbi fehér festékrétegek eltérő árnyalatai találkoznak. A nyomtatott feliratok helyett ceruzával írták a műtárgyak adatait a falra. A különböző írásképekből megállapíthatóan ebben igen sokan vehettek részt, igazi csapatmunka lehetett.
A modern múzeumi körülményekhez szokott szemnek megdöbbentő látvány azonban jobban belegondolva szándékos fogás: hiszen a kiállítás témája, az Iparművészeti Múzeum is legalább ilyen elhanyagolt állapotban van. Ennek bizonyítéka az a fotósorozat, amit egy nagy tévén vetítenek a terem egyik végében: Szalontai Zoltán, a múzeum fotósa idén tavasszal készítette az üresen álló épületről. Kibontott ajtók, leomlott vakolat, veszélyt jelző szalagokkal átkötött bejárat.
De a szomorú jelent a múlt dicsősége kompenzálja, hiszen a falakon láthatók Lechner Ödön eredeti tervei, a bejárat eredeti rácsai, a Zsolnay-gyárban készült eredeti cserepek, és a terem közepét is egy eredeti, de végül a homlokzatra soha fel nem került mázas kerámiadísz foglalja el, ami a népművészetből ismerős, tekergő virágdíszeket ábrázol.
A posztamensek modernek, viszont a múzeum eredeti postaládáját és kilincseit egy régi, fa vitrinben helyezték el. Találó az is, hogy a terem megvilágítását részben a múzeum egyik eredeti kandeláberére bízták. A mennyezeti spotlámpákat kikapcsolták, a középen függő, indokolatlanul nagy henger viszont csak emlékeztet egy csillárra, valójában puszta dizájnelem és egyetlen funkciója, hogy a kiállítás címét hordozza. A fényt leginkább két világítódoboz adja, melyek egy-egy falat szinte teljesen lefednek: az egyiken Lechner eredeti rajzai jelennek meg hatalmasra nagyítva – így a néző minden apró részletet megfigyelhet rajta – a másikon pedig a múzeum ikonikus csarnokának felújítás utáni látványterve szerepel.
A helyreállítás azonban a második terem témája, ami tehát a jövőt képviseli. A szomorú jelennel ellentétben itt nem is látszanak a falak hibái – pedig biztos vannak –, de igazából semmi nem is látszik a falakból, mert az egészet kitapétázták a helyreállítási tervekkel. A Vikár és Lukács Építész Stúdió 2012 óta készíti a renoválási terveket, így volt mit felragasztani: alaprajzok, metszetek, homlokzati rajzok, részlettervek, színesek és fekete-fehérek vegyesen. A terem közepére, egy asztalra pedig a múzeumépület makettjét helyezték, mely a két oldalszárny és a csarnok metszetét is adja. A tizennégy év temérdek munkájának nyomatékosításaképpen az asztalt körülpakolták még vaskos dossziékötegekkel és irattartó dobozokkal is.
A sok papír között viszont szinte elvész a kiállításismertető, amit az Építész Stúdió írt. Tényleg alig lehet megkülönböztetni, hogy mi az, ami a rekonstrukcióhoz készült és mi az, ami ehhez a kiállításhoz. Annál is inkább, mert a kiállításismertető mellett közvetlenül már az építéstörténeti tudományos dokumentációból kiemelt oldalak sorakoznak, tehát összefolynak a szövegek. Elsőre tehát hatalmas káosznak tűnik ez a terem, de ha kicsit rászánjuk az időt, feltárul a rendszer: középen, körülbelül szemmagasságban – mint egy övpárkány – fut az A/4-es papírokból álló olvasnivaló, alatta és fölötte pedig nagy felületeken a néznivaló.
Érdemes egyébként okostelefonnal érkezni, mert ez a terem a muzeológia szempontjából is a jövő: egy QR-kód beolvasásával megnézhetjük azt a timelapse videót, amely a kiállítás építését mutatja be egy percben. Ötletes fogás az is, hogy a falakra több helyre tervezőasztali lámpákat rögzítettek, amiket a látogató bátran mozgathat, így a fényt arra a részletre irányíthatja, amit alaposabban meg akar szemlélni. A rekonstrukció tervei tehát készen állnak, remélhetőleg mihamarabb elindulhat a kivitelezés is. Addig is ajánljuk ezt a kiállítást, mely hétfő kivételével naponta 10-18 óra között tekinthető meg a Ráth György-villában, a Városligeti fasor 12. szám alatt.
A nyitóképen: Az Iparművészeti Múzeum makettje (Fotó: Dobó Dávid/pestbuda.hu)
