Ha ezekben a hónapokban az Andrássy út Oktogon és a Kodály körönd közötti szakaszán sétálunk, garantáltan megakad a szemünk egy új szobron: a Képzőművészeti Egyetem lépcsőjére ugyanis egy rikító sárga alakot ültettek. Annyira szembeötlő, hogy még a túloldalról is felfigyelünk rá, hiszen az épület évtizedek alatt feketére koszolódott homlokzata előtt szinte világít. Tökéletes reklám, ami működik is: sokan megállnak előtte és érdeklődve olvassák a mellé helyezett táblát, mely szerint Strobl Alajos alkotásának egy 3D nyomtatott másolatáról van szó.
Neve is van: Pospischil Mihály. Ő egy egyszerű öntőmunkás volt a Ganz gyárban, aki azzal vált híressé, hogy 1913-ban Strobl Alajos róla formázta meg a Mechwart András-emlékmű egyik mellékalakját. A gyárigazgató Mechwart szobra a ma is nevét viselő téren állt, ám a második világháborúban szinte teljesen megsemmisült. Egyedül a talapzaton ülő és a nagyszerű mérnökre felnéző Pospischil szobra maradt sértetlen, amit ma az Öntödei Múzeumban őriznek. Azt másolták le rikító sárgában a kiállítás alkotói, de az most már nem Mechwartra, hanem Stroblra néz fel, akinek a portréja a bejárat fölé feszített molinó közepén látható.
Nagyon kreatív megoldás, méltó is a Képzőművészeti Egyetemhez. Ilyen bevezetés után természetes, hogy beljebb is megyünk, hogy magát a kiállítást is megnézzük. Azt kell mondani, hogy igazán nagyszabású, az összes kiállítóteret kitölti, sőt, még az emeleti folyosókat is. Azokon ugyanis alapból is számos Strobl-szobor áll, amiket a helyükön hagyva úgy vontak be a kiállításba, hogy egy Strobl 170 logós műtárgyfelirati cédulával látták el őket. Azokon a szövegen túl a szobor kontúrja is megjelenik, kreatív megoldás ez is, jópofa és autentikus, hiszen a Képzőn vagyunk. De mondjuk a folyosón, ahol a cédulákat tartó táblákat közvetlenül a szobor mellé lehet állítani, kicsit indokolatlan.
A kiállítás a Barcsay-teremben kezdődik, egy erős felütéssel: Erzsébet királyné szobraival. Igaz, azokat nem a megszokott haladási irányban találjuk, hanem a belépés után egyenesen kell menni. Elhelyezésüket minden bizonnyal a jobb kompozíció indokolta, így ugyanis az egész rövidebb fal az övék. Erzsébet királynéról csak a halála után, 1898-ban készítette az első szobrot, amit még több másik követett. Ahogyan ugyanis a kiállítási molinóról megtudjuk, a XX. század elején Kossuth Lajos után Sisinek állították a legtöbb köztéri szobrot. Strobl nemcsak a királynét, hanem a királyt is megformázhatta – először 1884-ben, az Operaház számára –, ahhoz ráadásul Ferenc József modellt ült. Mondani sem kell, ez mérhetetlen megtiszteltetés volt a fiatal szobrász számára, aki ekkor még csupán huszonnyolc éves volt.
Strobl tehát 1856-ban született, a felvidéki Liptóújvárhoz tartozó Őrtűzön. Tehetségére már a lőcsei gimnáziumban felfigyeltek, ahonnan kisebb kerülő úton ugyan, de a bécsi Iparművészeti Iskolába került, ahol a korszak egyik legjelentősebb szobrásza, Caspar von Zumbusch tanítványa lett. Oklevelének megszerzése után, 1881-ben Budapestre költözött, ahol hamarosan keresett művésszé vált. Műtermét 1883-ban a Várkert Bazárban rendezte be, de miután a Mintarajztanoda tanára lett, hozzáfogott az Epreskert szobrásziskolává alakításához, ahová ő is áttette székhelyét.
Erős Apolka és Borovi Dániel kurátorok nagy hangsúlyt fektettek az itteni műhelye, a Strobl-pavilonban lévő átrium bemutatására, ami a bejárattal szemközti fal közepét tölti ki. Nagyon kreatív az is, ahogyan az átriumban egykor volt kandalló körvonalát a falra festették és köré aggatták az archív fényképekről ismert műveket: fölötte Hans Temple festménye látható, amely Stroblt ábrázolja munka közben, balra Ferenc József bronz szobra – akit 1896-ban másodjára is megformálhatott – jobbra pedig édesanyjának szobra.
Van másik két festmény is, melyek beazonosítása azonban nem volt könnyű. Mellettük ugyanis nincsenek műtárgyfelirati cédulák, egy távolabbi molinókra nyomtatták az itt ábrázolt alakok kontúrjait is. Végül azért csak sikerült megfejteni: Lotz Károly Strobl Alajosnét és Benczúr Gyula Strobl Alajos főhadnagyot ábrázoló képei vannak még a kandalló két oldalán. Strobl ugyanis idős kora ellenére az első világháborúban bevonult katonának.
A Barcsay-terem másik két fala mentén kisplasztikák és a tanítványok szobrai láthatók, köztük Pospischil Mihály kisméretű bronz változata is. A szomszédos termet a kurátorok a Strobl-család többi tagjának szentelték: a szobrokon túl festményekben és domborművekben jelennek meg. Illetve különösen érdekes az a legyező, melynek minden egyes elemére egy-egy családtagot festettek. Megjegyzendő, hogy a műtárgyfelirati cédulák hiánya itt sem könnyíti meg a beazonosítást, itt is csak a molinókra nyomtatott kontúrok állnak a látogató rendelkezésére – mint ahogy az egész kiállításban. Ez is kreatív ugyan, de már a funkció rovására megy.
A harmadik teremben olyan különleges művek láthatók, mint például a fiatalon elhunyt László főherceg halotti maszkja, ifj. Reiner Zsigmond síremléke, illetve két kéz-szobor is: az egyik Liszt Ferencé, a másik magáé a szobrászé, amint vésőt tart. A kiállítás része az épület földszinti aulája is, ahol Strobl Alajos köztéri szobrait mutatják be, térképen is feltüntetve az elhelyezkedésüket. Ez is nagyon kreatív, bár a földszinten nem igazán jelöli semmi, de szerencsére az emeleti folyosóról már nem lehet nem észrevenni. Itt olyan alkotásokat találunk, amelyet mindenki ismer: Szent István Mátyás-templom melletti lovasszobrát, a királyi palota Mátyás-kútját, Arany János, Deák Ferenc és Jókai Mór szobrait.
A Képzőművészeti Egyetem igazán nagyszabású kiállítással tiszteleg tehát egykori tanára előtt, a tárlat szeptember 19-ig tekinthető meg ingyenesen az Andrássy út 69. számú épületében. Kurátori tárlatvezetések augusztus 29-én és szeptember 17-én lesznek még.
A nyitóképen: A kiállítás molinója a Képzőművészeti Egyetem főbejárata fölött (Fotó: Dobó Dávid/pestbuda.hu)
