Széchenyi István eredetileg nem akart Pesten lakni, semmi sem kötötte ide, hiszen családi birtoka Nagycenken volt, az előkelő társasági élet, ahol forgott Bécsben zajlott, az országgyűlés pedig Pozsonyban működött. Ráadásul a hivatása, a katonatiszti pálya is sokszor egészen más állomáshelyekre vitte, ha meg szabadságot vett ki – ami sokszor előfordult –, akkor inkább utazott.
Pestre költözését két tényező motiválta. Az egyik, hogy a város jelentősége, mind politikailag, mind kereskedelmileg az 1820-as években egyre növekedett, másrészt követte szerelmét, Seilern Crescencet, aki akkor másnak, Zichy Károlynak a felesége volt. Zichy Károly pedig kamarai elnöki tiszte miatt költözött Budára a családjával.
Mit köszönhet Budapest Széchenyi Istvánnak? Elsősorban a nevét, hiszen a Budapest nevet Széchenyi „találta ki”, kezdte el nem hivatalosan használni.
A Lánchidat nem kell senkinek bemutatni, ugyan Széchenyi nem volt se tervezője, se fő befektetője, mégis hozzá köthető. Széchenyi elsőként egy civil szervezet, a Hídegylet egyik vezetőjeként, utána egy országgyűlési bizottság tisztségviselőjeként, majd részvényesként vett részt formálisan a beruházásban, illetve a részvénytársaság igazgatóságának volt a tagja. (Jellemzően a különféle társaságokban, vállalkozásokban nem személyesen vállalt vezető szerepet, hanem áttételesen, a cégek vezetésében általában a titkára, Tasner Antal vett részt.)
A híd sokkal több, mint egy stabil átkelő, hiszen valódi iparfejlesztést eredményezett, valamint a híd miatt a városok szerkezete, fejlődése is változott. Pest központja északabbra húzódott, hiszen a híd a hagyományos pesti városmagtól északra épült meg. A pesti hídfő a kereskedelem szempontjából is fontos lett, a Dunagőzhajózási Társaság itt építette meg az első rakpartokat. Budán is felértékelte a krisztinavárosi területeket, főleg az Alagút elkészülte után. (A budapesti utcák számozása hagyományosan a Clark Ádám téri végük felől indul.)
Széchenyinek döntő hatása volt abban is, hogy a Dunagőzhajózási Társaság tevékenysége Pest-Budához jobban kötődjön, ő kezdeményezte és érte el, hogy a cég Óbudán építsen hajógyárat.
Széchenyi a híddal és a hajógyárral már jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Pest-Buda ipara fejlődésnek induljon. Egy József nádornak írt levelében 1834-ben azt fejtegette, a híd ügyével nem is elsősorban az a célja, hogy maga a híd megépüljön, hanem hogy a nemesi adómentességet megtörje, illetve az, hogy Magyarországra csábítson külföldi szakembereket.
Ugyan Széchenyi kifejezetten Angliát tekintette sok esetben példának, egy jelentős iparfejlesztési tervénél, a Hengermalomnál mégsem angol, hanem svájci példa felé fordult. Valójában itt sem csak az volt a célja, hogy legyen egy sikeres vállalkozás. Felmérte, mi az az iparfejlesztés, amely a magyar viszonyok között jelentős lökést adhat, és ezt a malomiparban látta. Egyből a kor legfejlettebb malmai, a svájci hengermalmok mintáját kívánta meghonosítani. A Hengermalom végső célja tehát az volt, hogy a technológiát meghonosítsa. Ebben sikerrel is járt, hiszen a József Hengermalmot követve számos más modern malom létesült Budapesten, sőt Európa legnagyobb malomipari központjává vált a század végére. A Hengermalomhoz gépműhely is tartozott, ezt később Széchenyi javaslatára külön céggé alakították, de e gépműhely miatt érkezett eredetileg Pestre Ganz Ábrahám is.
Az iparfejlesztés mellett Budapest kulturális téren is sokat köszönhet Széchenyinek, ebben folytatta apja munkáját. Széchényi Ferenc ugyanis azzal a feltétellel adta át a gyűjteményét az országnak (ami a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár alapja volt), hogy azt mindenkor Pesten helyezik el. A fia, István is folytatta e munkát, hiszen első közéleti szereplése egy magyar tudományos társaság megalapítására tett felajánlásával kezdődött, ami Pesten kezdett el működni Magyar Tudós Társaság néven, majd 1840-től Magyar Tudományos Akadémiára nevezték át.
Széchenyi István sokat tett más kulturális területen is, ide sorolható valamennyire a kaszinók (nem a játéktermek) rendszerének meghonosítása. Itt angol mintákat vett át, az angol klubok alapján kívánt olyan helyet létrehozni, ahol a tagok a társadalmi rangtól valamennyire függetlenül tudnak eszmét cserélni. Valamennyire hasonló volt a célja a szabadkőműveseknek is (az apja is szabadkőműves volt, míg István nem), de míg a szabadkőműves páholyok valamennyire titkosak voltak, a kaszinók nyitottan működtek.
Ugyan végül nem Széchenyi elképzelései szerint kezdte el működését, de Széchenyinek hatása volt a magyar nyelven játszó Nemzeti Színház megalapítására is, erről egy külön könyvecskét is megjelentetett.
Széchenyi hatása még egy helyen figyelhető meg, mégpedig a parkokban. A város első tervszerű fejlesztője, József nádor, annak ellenére, hogy a szíve mélyén kertész volt, azon az állásponton volt, hogy a városba nem való a fa, nem kellenek belső kis zöldfelületek. Széchenyi pont az ellenkezőjét gondolta, sőt ő kezdeményezte például az akkori Újépület melletti területen (a mai Szabadság tér és a környező paloták helyén állt ez az épületmonstrum) egy virágos sétatér kialakítását, sőt az első növényeket Széchenyi felesége (a cikk elején említett Seilern Crescence, aki előző férje halála után 1836-ban ment hozzá Széchenyihez) ültette el.
Széchenyi hatása tehát számos helyen tetten érhető e városban, nem is említettük a csónakázás meghonosítására, a lóversenyek bevezetésére tett javaslatait vagy az alagút kezdeményezését.
Nyitókép: A Lánchíd és az épülő Magyar Tudományos Akadémia épülete (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)



